Szerző: OberonIka_85
Ezüstérem Egerben az Adventics kupán!
Ezüstérem Egerben az Adventics kupán!
2009-es korosztályunk Egerben vett részt az első nagyobb tornáján. Következzen a beszámoló edzőjüktől, Horváth Krisztiántól. Continue reading „Ezüstérem Egerben az Adventics kupán!”
Utánpótlás kupaeredmények
Utánpótlás kupaeredmények
Szombathely 2006: 6. hely a nemzetközi tornán Continue reading „Utánpótlás kupaeredmények”
I. Göcsi kupa
I. Göcsi kupa
A BLSZ-es bajnokság befejezését követően 2017. május 27-én U13-as csapatunk saját rendezésű tornán szerepelt, amelyen 2 csapattal is indultunk. Continue reading „I. Göcsi kupa”
A kerület piros és kék!! 4. lett a felnőtt csapat
A kerület piros és kék!! 4. lett a felnőtt csapat
A bajnok THSE elleni előrehozott pénteki bajnokin megszerzett gólzáporos siker fontossága, amiről egy korábbi beszámolóban már említést tettünk, igazán csak akkor mutatkozott meg amikor a RAFC gárdája is lejátszotta az utolsó meccsét.
Azt már tudtuk, hogy egy győzelemmel az Unione együttesét megelőzzük a táblázaton, de a RAFC a Testvériégtől vereséget szenvedett, így a 4. helyen végzett az Ikarus felnőtt csapata a 2016/2017-es BLSZ I. osztály bajnoki pontversenyében.
Így az Ikarus BSE lett a 16. kerület legjobbIKA!!!
A kerületi rivális RAFC csapata közvetlenül mögöttünk végzett, míg az MLTC és az RSC alacsonyabb osztályban szerepel.















