7-ből 7 : Remekel U15-ös csapatunk

Az MLSZ II. o. U15 Közép-keleti csoportjában vitézkedő csapatunk mindeddig nem talált legyőzőre a lejátszott 7 mérkőzése alatt.

Megszorongatni is csak alig tudták őket az ellenfelek, a legszorosabb eredményt a monoriak érték el (1-3), bár a játék képét látva az a győzelem csak az eredményt tekintve volt szoros. Csapatunk Jelenleg ugyanannyi ponttal áll az élen a Barca Academy csapatával.

Beszámolók következnek az utolsó két fordulóból.

2019.10.05. Szombat – 6. forduló

MLSZ U15 II. Osztály Közép-Kelet

Gödöllői SK – Ikarus BSE 2:5 (2:1)

Gólszerzők: Borbély A. (2), Loch B., Kiss M., Borsi M.

Nagyon szerettünk volna már egy igazán kiélezett, jó iramú mérkőzést játszani, tekintve, hogy az előző fordulók néhány mérkőzésére ezek a jellemzők nem voltak elmondhatók.

Kívánságunk meghallgatásra talált, hiszen vendéglátóink felvették a kesztyűt és komoly erőket mozgósítottak, hogy a lehető legjobban megnehezítsék a dolgunkat a győzelem megszerzésében. Remek iramban kezdődött a mérkőzés, férfias párharcok alakultak ki a mezőnyben, és itt is, ott is voltak helyzetek főleg rögzített játékhelyzetek után, átlövésből, vagy szélső beadásokat követően. A gólcsendet nekünk sikerült megtörnünk egy nem túl jól sikerült, de eredményes átlövésből. Ezt követően ellenfelünk rákapcsolt és a helyezkedési hibáinkat kihasználva rövid időn belül kétszer is be tudtak kerülni a védővonalunk mögé, amelynek következményeként megfordították az állást.

A szünetben nemcsak a padról szállt be új játékos, de néhány pozícióban is változtattunk, keresve a megoldást a kialakult helyzetünkre. Nem feltétlenül csak a változtatásoknak köszönhetően, de a pozitív hozzáállásunknak és a hazai gárda fáradásának is köszönhetően a második játékrészben szépen lassan átvettük a kezdeményezést és meg is fordítottuk a mérkőzést. Tekintettel arra, hogy idén még nem játszottunk hátrányban, bizakodásra ad okot, hogy volt tartásunk, és a játékunk alapvető elemit nem feladva tudtuk a magunk javára billenteni a mérkőzés állását.

Gratulálunk a csapatnak a fordulatos mérkőzésen nehezen megszerzett győzelemhez, de jár az elismerés a gödöllői játékosoknak is, jó lenne minden hétvégén hasonló képességű csapatokkal játszani!

2019.10.12. Szombat – 7. forduló

MLSZ U15 II. Osztály Közép-Kelet

Ikarus BSE – Dabas-Gyón 21:1 (12:0)

Gólszerzők: Borbély A. (2), Kiss M. (10), Király D. (2), Deák B. (2), Loch B. (3), Kelemen Á. (2),

A múlt heti gödöllői fellépést követően, ezúttal a Dabas-Gyón csapatával játszottunk hazai környezetben.

Vendégeink nem tanúsítottak túl nagy ellenállást, már szinte a mérkőzés legelejétől fogva a saját játékunk dominált. Sem fizikálisan, sem alaptechnikai szinten, sem pedig taktikai felkészültségben nem lehetett egy lapon említeni a két együttest.

A mérkőzés szinte egyetlen kiemelhető pozitívuma, ha nem vesszük figyelembe a kiemelkedő helyzetkihasználásunkat, hogy az eredményesség nem vitte el rossz irányba a fejeket, nem egyénieskedtünk, mindenki fegyelmezetten játszott a posztjának megfelelő feladatok elvégzése mellett.

A következő fordulóban Ceglédre látogatunk, remélhetőleg élesek leszünk és az ilyen eredmények nem altatnak el minket.

A Dabas-Gyón csapatának sok sikert kívánunk, valamint gratulálunk a szépségdíjas szabadrúgás gólhoz.

——————————-

BLSZ IFJÚSÁGI U-16

2019.10.05. Szombat – 6. forduló

Szet Pál Akadémia – Ikarus BSE 4:1 (0:0)

Gólszerző: Dósa Á.

Hétről-hétre szembesülünk azzal, hogy a sikeres szereplés érdekében extra energiákat kell megmozgatni ebben a bajnokságban minden egyes pályára lépő játékosunknak.

Ezen a mérkőzésen azonban ezzel kapcsolatban nem tehetünk szemrehányást magunknak, beleadtunk apait-anyait. Ugyanakkor azért már elégedetlenek lehetünk, hogy a mérkőzés fordulópontjainak számító mozzanatai során nem tudtuk megragadni a lehetőségeinket. Nem játszottunk annyira alárendelt szerepet, mint amit a végeredmény esetleg sugallhat, de minden alkalommal sikertelenül próbáltunk fordítani a szerencsénken. Elkerülhető bekapott gólok, kihagyott helyzetek, elpuskázott büntető… ezek mind olyan luxusnak számítanak, amelyekkel már nem lehet mérkőzést nyerni semmilyen bajnokságban sem.

Természetesen nem vagyunk elégedetlenek, pont az ehhez hasonló tapasztalatok miatt neveztünk az egy évvel idősebbek közé, bízom benne, hogy a továbbiakban is sokat fogunk profitálni az ilyen mérkőzésekből.

A Szent Pál Akadémia csapatának további sok sikert kívánunk.

2019.10.13. Vasárnap – 7. forduló

Ikarus BSE – Hidegkút 2:1 (2:0)

Az előző forduló idegenbeli botlását próbáltuk meg hazai pályán feledtetni ezen a mérkőzésen.

Ez meg is látszott a csapaton, annak ellenére, hogy több olyan játékos is volt a kezdőben, akik a 6. fordulóban nem léptek pályára. Éles, párharcokban gazdag mérkőzés bontakozott ki, amelynek eredményekét kétgólos előnnyel mehettünk szünetre. Vezetésünk nem volt érdemtelen, több jó teljesítmény is volt a csapatban, kapusposzttól kezdve egészen a támadókig, mindenhol láthattunk példamutató hozzáállást.

A második félidőben azonban kezdett kifogyni a szél a vitorlánkból. Feljött ránk a vendégcsapat, és kicsit talán a szerencsének, meg a kapusbravúroknak is köszönhetően tudtuk csak megnyerni a találkozót.

Tanulságos mérkőzés volt, amely során azért kidomborodott, hogy a csereként pályára lépőknek is hozzá kell tenniük a saját tudásuk szerinti maximumot a játékhoz, ennél a mostanitól sokkal többet várunk tőlük. Nem engedhetünk meg magunknak ilyen kontrasztos félidőket.

Gratulálunk a csapatnak az otthon tartott három ponthoz és a mutatott játékhoz. A hidegkúti játékosoknak pedig további sok sikert kívánunk.

Aranyos Imre és Tánczos Gergő