Egy kirúgással kezdődött a Mourinho-sztori

(Új, szerdánként megjelenő rovatunkban a labdarúgással kapcsolatos sztorikról, érdekességekről lesz szó. A későbbiekben a szabályokról alkotott tévhitektől elkezdve edzésmódszereken át a profi futball mindennapjairól a lehető legváltozatosabban.)

Angliában keresve sem találhatnánk megosztóbb személyiséget José Mourinhónál. Az elhíresült első nyilatkozata után, amiben “Special One”-nak titulálta magát az angol labdarúgó közeg sokféle címkével ellátta már, de a “Sacked One” (azaz: kirúgott) az egyik legtöbbet emlegetett.

Azonban nem a Chelseanél találkozott először ezzel az élethelyzettel, de ahogy a menedzseri pályafutása során láthattuk, hogy hogyan képes felállni egy ilyen esemény után úgy a legkorábbi ilyen élménye is motiválóan hatott rá – pedig csak közvetetten volt érintett.

“9 vagy 10 éves voltam, amikor apukámat kirúgták Karácsony napján. Menedzser volt ő is, nem jöttek az eredmények, 22 vagy 23-án kikaptak, majd 24-én csörgött a telefon és a családi ebéd kellős közepén kirúgták.” – idézte fel nem túl kellemes karácsonyi elmékét José.

A váratlan karácsonyi “ajándék” azonban nemhogy elvette a kedvét a fiatal Mourinhónak a menedzserkedéstől, hanem inkább csak feltüzelte.

Tizenéves korában, játékos karrierjének közepén már megfigyelőként készített jelentéseket édesapjának. A vonalon belül a portugál másodosztályig jutott és lehetősége volt az apja irányítása alatt is játszani a Rio Ave csapatában. A tinédzser éveket követően azonban az angol és skót labdarúgó szövetség képzéseire kezdett el járni, mielőtt testnevelőtanári diplomát szerzett Lisszabonban.

Edzősködni a Vitória Setúbal ificsapatánál kezdett, a következő lépcsőfok pedig az Estrela da Amadora segédedzői posztja volt. Bár az észak-lisszaboni csapat azóta csődbe ment, a 21. század egyik legnagyobb edzőjének karrierjébe örökre beírták a nevüket.

Eközben 1992-ben, két holland bajnoki címet követően távozott a PSV éléről Sir Bobby Robson, és a Sporting irányítását vette át. Mivel azonban még egy üdítőt sem tudott magának rendelni a legendás angol szakember, ezért mindenképpen szüksége volt egy személyi tolmácsra. Ha pedig már ilyen embert keresett, akkor megpróbált valaki olyat maga mellé állítani, aki tisztában volt a lisszaboni futball élettel is. Nem meglepetés, José Mourinho lett a befutó.

Ahogy várható is volt, José munkája közel sem korlátozódott a tolmácsolásra. Robson gyorsan észrevette, hogy jó szeme van a labdarúgáshoz ifjú segítőjének, így hamarosan egyre komolyabb feladatokkal látta el. Hosszas beszélgetéseket folytattak a foci mechanizmusaról, taktikai dolgokról, amiknek az lett az eredménye, hogy gyakorlatilag José lett Robson jobb keze. Meg a szája.

Idővel megkapta a feladatot, hogy térképezze fel a soron következő ellenfelet, az eredményéről pedig csak szuperlatívuszokban tudott beszámolni Robson is.

“Visszajött egy olyan beszámolóval, ami abszolút első osztályú volt. Pontosan olyan, amilyeneket korábban is kaptam. Még csak a harmincas éveiben járt, nem futott be komoly karriert játékosként és edzőként sem, de olyan jelentéseket adott a kezembe, amik kifogástalanok voltak.”

‘93 decemberében azonban a Casino Salzburgtól UEFA kupa mérkőzésen elszenvedett vereség után azonban távoznia kellett a csapattól Bobby Robsonnak, akit ‘elszabadult ágyúként’ jellemzett kirúgása után a klub elnöke.

Nem tartott sokáig Robson munkanélkülisége és nem is kellett messzire mennie következő állásáért, épp csak Portóig, ahol a nagy riválisnál kapott munkát. Segédedzőként pedig állást ajánlott Mourinhónak, valamint egy akkor még csak 17 éves André Villas-Boas nevű srácnak, aki egy épületben lakott a főnökkel és a megfigyelő csapat része lett.

Robson és Mourinho párosa fantasztikusan működött. Még abban az évben bejutottak a Bajnokok Ligája elődöntőjébe, ahol a Johan Cruyff vezette Barcelona tudta csak megállítani őket. A következő tavasszal már bajnoki címet ünnepelhettek, a címet pedig meg is védték a következő szezon végén. Nagyszerű alakulatot építettek látványos támadójátékkal a Ljubinko Drulović, Domingos and Rui Barros trióra építve.

Az eredmények pedig további eredményeket szültek: az imént említett Cruyff helyére Robsont nevezte ki az FC Barcelona a vezetőedzői pozícióra. Bobby természetesen vitte magával ifjú segítőjét is. Nem várt egyszerű feladat rájuk, miután 4 egymást követő évben is bajnokok lettek a katalánok a holland mester irányításával.

Rotterdam, KEK-döntő, 1997.05.14.

18 perc telt el a mérkőzésből, amikor már akkor a világ egyik legjobbjának kikiáltott Ronaldo esett el a büntetőterületen belül, majd ő maga értékesítette a büntetőjét. A PSG-nek nem volt válasza a mérkőzésen, és bár mindkét csapat eltalálta a kapufát a mérkőzésen, maradt az 1-0-ás végeredmény.

A mérkőzés lefújását követően a pályára rohant José és megölelte Pep Guardiolát. Az erről készült felvételek ma is megtalálhatók az interneten, de 23 év elteltével egészen bizarr látvány megnézni ezt a pár másodpercet.

A kupaátadás pillanataiban Robson már csak a háttérben látható, Mourinho azonban abszolút központi helyet követel magának, ami egyfajta előképe is volt az elkövetkező időszaknak. Robson ugyanis hiába zsebelte be a Spanyol kupát, a Spanyol Szuperkupát és a KEK-trófeát is a Barcelonával, az idény végén távozott a kispadról, mert általános igazgató lett a klubnál, a helyét pedig Louis van Gaal vette át.

Mourinho már a Katalóniába érkezés előtt jól beszélte a nyelvet, így tovább segédkezett Robsonnak, például nyilatkozatok fordításában. A csapat angolul tudó tagjai pedig egyre többször lettek figyelmesek arra, hogy van Gaal mondanivalóját gyakran kiegészíti további taktikai utasításokkal, amik részletesebbek voltak, mint a vezetőedzőé.

“Szépen lassan egyre nagyobb feladatokat kapott a menedzsertől a mindennapokban. Amikor José Ramón Alexanko átvette a segédedzői pozíciót, akkor is meg kellett osztania a feladatokat a fiatal portugállal.” – idézte Pep Guardiolát Guillem Balague, a Skysports egyik leghíresebb újságírója.

Manapság egyre ritkábban hallani, hogy Mourinho elismerően beszélne valakiről, de Sir Bobby Robsonról megdöbbentően őszintén nyilatkozik.

“Sokkal tartozok neki. Senki nem voltam a fociban, amikor megjelent Portugáliában. Lehetőséget adott, hogy két klubnál is dolgozzak otthon, majd elvitt a világ egyik legnagyobb klubjához. Nagyon különbözőek vagyunk, de tőle tanultam meg, hogy mit jelent igazán nagy edzőnek lenni.”

Louis van Gaal mintha csak egy fiatalabb hasonmását látta volna Mourinhóban. Egy kemény, részletekre odafigyelő, mindent kontroll alatt tartó volt az asszisztense.

“Egy arrogáns fiatalember volt, aki nem igazán tisztelte a felsőbb irányítást, ettől függetlenül kedveltem. Nem volt túlzottan alázatos és simán felvállalta a konfliktust velem, ha úgy gondolta, hogy neki van igaza. A végén már tényleg érdekelt a véleménye és sokkal jobban adtam a szavára, mint bármelyik másik segítőmére.”

A Barcelona úgy gondolta, hogy a klub fennálásának 100. évét nemzetközi trófeával kell zárnia és mivel már a csoportkörben kiesett a Bajnokok Ligájából a katalán csapat, így van Gaalnak távoznia kellett. A történethez azért hozzá tartozik, hogy a két későbbi döntős, a Manchester United és a Bayern München jutott tovább abból a csoportból…

Miután pedig a klub leigazgatója nemes egyszerűséggel “letolmácsozta” Mourinhót, ezért ő is a távozás mellett döntött és elkezdett edzői állások után nézni.

“Megkérdeztem van Gaalt, hogy mit szólna hozzá ha visszamennék Portugáliába és a Benficánál lennék asszisztens. Csak annyit válaszolt rá, hogy nehogy segédedzőnek álljak. Ha vezetőedzőt keresnek akkor mehetek, ha mást, akkor maradjak inkább.”

Mivel a Benfica 2000 őszén megvált Heynckestől, Mourinho ülhetett le a vezetőedzői székbe. Bár valószínűleg nem így tervezte élete első felnőtt edzői állásának kimenetelét…

Pár hét elteltével Bobby Robson kereste meg… Az akkoriban már a 60-as éveit taposó edző-legenda a Newcastle United menedzsere lett és azt akarta, hogy csatlakozzon a stábhoz José is. Sőt, azt is megígérte neki, hogy 2 év elteltével átadná neki a stafétát is. Hiába indította be a portugál mester fantáziáját a lehetőség, végül ragaszkodott a saját tervéhez és maradt a Benficánál – nem sokáig.

8 fordulóig nem is volt probléma, a következőben azonban beleszaladtak egy 3-0-ás pofonba a városi rivális Sportingtól, ami után José úgy érezte megrendült a bizalom benne, így lelépett. Bár mielőtt mindezt meglépte, beugrott a klub elnökéhez, hogy jobb szerződést kapjon tőle. Manuel Vilarinho ezt elutasította, José pedig köszönte szépen a lehetőséget…

2001 áprilisáig maradt munka nélkül, amikor a União de Leiria csapatának irányítását vette át 7 fordulóval a bajnokság vége előtt. A szezon végére a csapat legjobb eredményét jelentő 5. helyen zárt a csapat és egy igazán nehezen verhető, amolyan “Mourinhós-csapat” vált belőlük.

A következő év januárjára már a Benfica és a Porto után a Leiria következett a táblázaton…

A többi meg…

https://www.facebook.com/stayfootballish/